Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark az alapítása óta eltelt időben különböző régi (és mára talán már kihalt) mesterségek korhű környezetű és belső berendezésű műhelyépületei, tájházai mellett évről-évre egyre több új érdekességgel, látványossággal gazdagodott és gazdagszik napjainkban is.

Nemzeti múltunk ezen egyedülálló emlékparkjának legszebb helyén, a Feszty körkép impozáns épülete mellett, a dísztó partján kapott lehetőséget az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi igazgatóság arra, hogy egy régi gátőrtelep korhű felépítésével, annak korabeli berendezésével mutassa meg a vízügyi szolgálat múltját (és némiképp a jelenét) annak a sokezer embernek, aki évente ellátogat Ópusztaszerre.

A Tisza és mellékfolyóinak árvizei a magyar Alföld szinte lefolyástalan területén az elmúlt századokban kiterjedt vidékeket (hazánk akkori területének mintegy egyötödét) tartottak időszakosan, vagy állandóan víz alatt, jelentősen befolyásolva ezzel az itt élő emberek életét. A Tisza völgye igazi vadvízországnak számított.

Az 1846-ban elkezdett Tisza szabályozás "új Tiszát" teremtett, a folyó 453 km-rel (eredeti hosszának 37 %-ával) rövidült meg. Az ármentesítő töltések védelmében közel huszonhat ezer négyzetkilométer nagyságú terület vált alkalmassá a szántóföldi művelésre. Jelentős fejlődésnek indult ezen az országrészen a közlekedés is. Az egykori mocsaras, vízzel borított területeken kiépülhettek a vasútvonalak, olyan régiókat kötve ezzel össze, amelyek gazdasági, kulturális téren évszázadokon át csak nehezen tudtak egymással kapcsolatba kerülni. Az árvízekkel sújtott egykori Tisza-völgy mára már csak nyomokban maradt meg a tájképben.

A kialakított árvízvédelmi rendszer közel három ezer kilométer töltéssel védi a folyó menti településeket. Ennek kezelője a vízügyi szolgálat és ennek a szolgálatnak talán legfontosabb része a gátőr, aki szinte egész életét a vízügy szolgálatában, a gátőrházban élte, éli le. Régen is úgy volt és nagyjából ma is így van, a gátőr fizetését az őrház körül művelt földecske és a gátőrház körüli állattartás jövedelme egészítette ki. A család - a családfő vízügyi szolgálata mellett - környezetük megszokott kiparaszti életét élte.

A régi idők gátőrtelepét bemutató korhű épületegyüttes megépítéséhez a szegedi Móra Ferenc Múzeum irattári anyagából egy Tisza menti őrház és melléképületének 1892-es eredeti terve szolgált alapul. Ezt követve készült el a hajdani őrtelep mai terve, amelyet az Országos Műemléki Felügyelőség és a Móra Ferenc Múzeum is jóváhagyott. Az őrtelep 1996-ban, a Honfoglalás 1100. és a Tisza szabályozás megkezdésének 150. évfordulójára lett készen. Március 22-én, a Víz Világnapján az akkori vízügyi miniszter, Lotz Károly avatta fel.

A 90 m2-es tornácos főépületben az őr szobája, a tiszti szoba, valamint konyha és kamra kapott helyet.

A lakóépület középső szobájában berendezett, a gátőrök életmódját bemutató kiállítás, a XX. század első felében használatos tárgyakkal és eszközökkel a puszta érdeklődésen túl sok látogatóban ébreszt nosztalgikus gondolatokat is. (Egy bejegyzés a vendégkönyvből: "... mint egy gátőrnek leánya léptem a gátőrházba és mindjárt "otthon" érezetem magam. Igazán jól sikerült és hiteles a környezet...", vagy egy másik: "E ház felidéz minden régi emléket az ősidőktől kezdve a mostani időkig..." és végül egy nagyon rövid, de sokatmondó: "Jó lenne reggel itt felébredni")

A bal oldali teremben az állandó kiállításként szereplő tablókon és tárlókban lévő korabeli dokumentumokból, térképekről a Tisza-völgy vízrendezésének történetével ismerkedhet meg a látogató.

A jobb oldali helyiség az un. "tiszti szoba", amit ma a gátőr irodájának is nevezhetnénk. Árvízvédekezéskor ez volt az irányító mérnök szolgálati helye.

A telephez tartozó melléképületben van a szertár, ahol ma is az eredeti, készenléti állapotban tárolják azokat az eszközöket, amelyeket árvízvédekezéskor a gáton használnak. Bármely pillanatban felhasználható állapotban kell itt lennie a hullámveréstől megvédő anyagoknak, a töltést magasító nyúlgátak építéséhez szükséges homokzsákoknak, vagy az éjszakai védekezéskor nélkülözhetetlen fáklyáknak és egyéb védelmi szerszámoknak, eszközöknek.

Az őrtelep előtt, a dísztó partján egy kis szelvényű árvízvédelmi töltésszakasz épült. A töltéslábat nyaldosó tó vízszintje egy megáradt folyó vízszintjének képzetét keltheti a látogatóban. A vízben a régi idők álló vízmércéje látható. (Ma már az őrházi vízmércék korszerűbb, könnyebben és pontosabban leolvasható, rézsűre fektetett, u.n. fekvő vízmércék)

Az őrtelep udvarán található még egy ásottkút fölé ágaskodó gémeskút, egy bemutató jelleggel kiállított régi Kienitz-szivattyú, egy szíjáttétes meghajtó traktor, egy istrángos cölöpverő, az árvízvédekezéshez szükséges anyagok: fűz rőzsekazal árvízvédelmi rőzsekévéből, rézsű biztosító rőzsefonat, árvízvédelmi karó rakat és vízépítési terméskő depónia. A kocsiszínben egy kubikos kordé, a töltésen készenltbe helyezett árvízvédelmi ladik látható.

A vízügyi szolgálatnak ez a nagyon értékes bemutatóhelye 1998-ban egy rendkívül érdekes és megrázóan izgalmas látványossággal gazdagodott. A melléképület egyik helyiségében egy olyan "eleven" árvízi kiállítás nyílt, ahol az ide belépők az 1879-es nagy szegedi árvíz terepasztalon elkészített makettjének segítségével, hang és fényhatások mellett kisérhetik figyelemmel a Szeged városát elpusztító rettenetes árvizet, a mindent elnyelő víz iszonyatos robaját. A borzalmak éjszakáját szinte átéli az ember, az élmény felejthetetlen.

A gátőtelep a dísztóra néz. A tó magában is egy szemet gyönyörködtető látványosság. Vize tiszta, partja rendezett, szépségére gondos kezek ügyelnek. A füvet rendszeresen kaszálják, sehol egy eldobott szemét, mindenütt csend, béke, nyugalom. A vizet tutajra szerelt szivattyúkkal folyamatosan levegőztetik, a tiszta víz mellett a levegő is tiszta.

Az őrház mellet halászladik, távolabb a halászat hajdani eszközei, hálók, ladikok, tiszai halászbárkák (és ezek makettjei), halászkunyhó és a halász élet egyéb kellékei csodálhatók meg.

A tó mellett látható az erdőművelés és fakitermelés eszközeit és módszereit bemutató szabadtéri kiállítás is, a vízen történő faúsztatáshoz ácsolt tutajokkal.

A halakkal betelepített, tiszta vizű tó partján horgászok merednek a vízre, jófajta halászlé és sülthal ízével a szájukban. A fickándozó halaknak nem sok esélyük van arra, hogy előbb-utóbb valamelyik kondérba ne kerüljenek.